Írók, költők, festők, kertészek

toni képe

Írók, költők, festők, kertészek

A festő, az festékeket használ
az író, az a színes szavakat,
egy költő midig rímeket formál
kertész egyszerűen virágokat.

A politikus egy absztrakt festő
hogy mit fest, azt ő maga sem tudja,
de amikor kimosta az ecsetet,
hogy mit akart, akkor azt elmondja.

Egy képzelt szavakkal leírt festmény
az olyan, mint ködben a délibáb,
az író látja s talán érzi is,
de neked, egy sötétben álló láp.

Hiába akarod te követni
lábad alól kicsúszik a talaj,
úgy mint egy félresikerült viccnél
ott a végén, hiányzik a kacaj.

Úgy vagyok én is, mint Babits írta:
„Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj!”

„Mint forró csontok a máglyán” egykor
ő is ezzel kezdte egyik versét:
„Nem az énekes szüli meg a dalt
hanem a dal szüli énekesét!”

Erre én is itt csak azt mondanám
s ennek úgy is venném az értelmét:
„Nem a költő szüli meg a verset
hanem a vers szüli a költőjét!”

Képeken amelyeket én festek
már oly régen megszáradt a festék,
ismeri mindenki a képeket
csak elfakultak, mint régi emlék.

Johann Nestroy irta: „Az valóban
boldogtalan, ki szívének üres
falait, még az emlékek színes
képeivel, sem tudja feldíszíteni.”

Ezek után mindazok boldogok,
kik a verseim olvasásakor
fel tudták a jelent díszíteni,
mint én akkor, a vers írásakor.

Mucsi Antal Tóni  2018 Március 28

 

Pócsa Józsefné (nem ellenőrzött)

Elgondolkodtató remek vers. Feldíszítem majd én is emlékeim szines képekkel, és hátha boldogabb leszek. Köszönöm a jótanácsot Toni.

Gratulálok versedhez. szinci

toni képe
toni
Online
Csatlakozott: 2010/04/13

Köszönöm Szinci,  az olvasást és a hozzászólást néha-néha rám jön az "öt perc és kiüresítem a begyemet" erről az úgynevezett boldog modern társadalomról. Én a verseimmel nem festek sem napkeltét, sem naplementét, én megpróbálom az emberekből kihohni a régi elfakult képeket, és ahogy észrevettem azok a régi-kopott képek sok embernek több örömet adnak, mint ezek a mai digitál fotók

...üdv Tóni...

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Rigó Tibor A szerelem / Die Liebe toni 2024/03/13 - 08:28 2024/03/13 - 08:28
Irodalom Szentessy Gyula Láttam az utczán / Auf der Straße gesehen toni 2024/03/12 - 08:30 2024/03/12 - 08:30
Irodalom Martin Greif: Heimat / Haza toni 2024/03/11 - 08:54 2024/03/11 - 08:54
Irodalom Szentessy Gyula Este / Abend toni 2024/03/10 - 08:30 2024/03/10 - 08:30
Irodalom Pósa Lajos: Hazajöttem / Ich kam nach Hause toni 2024/03/09 - 09:23 2024/03/09 - 09:23
Irodalom Rigó Tibor: Zsiborgó tagjainkra / An unseren abstumpften Gliedern toni 2024/03/08 - 07:28 2024/03/08 - 07:28
Irodalom Lauka Gusztáv A Vénség / Das Alter toni 2024/03/07 - 08:53 2024/03/07 - 08:53
Irodalom Rigó Tibor Vannak még órák / Es gibt noch Stunden toni 2024/03/06 - 08:29 2024/03/06 - 08:29
Irodalom Szávai Gyula A szív / Das Herz. toni 2024/03/05 - 09:12 2024/03/05 - 09:12
Irodalom Arany János A honvéd özvegye / Die Witwe des Landsers toni 2024/03/04 - 08:19 2024/03/04 - 08:19
Irodalom Egy „harmónikus családi élet”, avagy: néha egy kis humor is jól esik... toni 2024/03/03 - 08:28 2024/03/03 - 08:28
Irodalom Rigó Tibor Háborúk dúlnak / Kriege toben toni 2024/03/02 - 09:00 2024/03/02 - 09:00
Irodalom Rigó Tibor Közöny / Gleichmut toni 2024/03/01 - 08:41 2024/03/01 - 08:41
Irodalom Helene Branco: Hier / Itt toni 2024/02/29 - 08:01 2024/02/29 - 08:01
Irodalom Szulik József: Hattyúdal / Schwanengesang toni 2024/02/28 - 09:20 2024/02/28 - 09:20

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Asimov, Isaac: Védőbeszéd a science fiction mellett ambrusa 1 2018/10/11 - 17:16 2018/10/22 - 20:33
Audió Asimov, Isaac: Fiam, a fizikus ambrusa 2018/10/15 - 22:53 2018/10/15 - 22:53
Audió Asimov, Isaac: A varázsige ambrusa 1 2018/09/17 - 21:28 2018/09/25 - 23:04
Audió Asimov, Isaac: Lidércnyomás ambrusa 2018/09/25 - 22:02 2018/09/25 - 22:02
Audió Asimov, Isaac: Kedves keselyűk ambrusa 2018/09/23 - 22:18 2018/09/23 - 22:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32
Fórumtéma Vallomás ; Hello (dalvers) skorpio 1 2013/05/17 - 11:07 2013/05/17 - 11:09
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vágy--Belle A Noterdami toronyőr musical fődalának műfordítása skorpio 1 2013/05/11 - 12:12 2013/05/11 - 18:04
Fórumtéma Mottó_Előszó helyett_Előszó_Egy vallomás skorpio 2 2013/05/11 - 13:20 2013/05/11 - 17:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma Néma vágy... Taygeta 4 2013/04/09 - 21:30 2013/04/22 - 20:35
Fórumtéma A Föld Taygeta 4 2013/01/22 - 22:22 2013/04/09 - 21:26

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény "Lelkem virágai" Törő Zsóka bemutatkozása capek 2017/11/24 - 17:00 2017/11/23 - 21:45
Rendezvény Sebestyén Andu Andrea fotókiállítása capek 2017/10/06 - 17:00 2017/09/20 - 11:09
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35