Írók, költők, festők, kertészek

A festő, az festékeket használ
az író, az a színes szavakat,
egy költő midig rímeket formál
kertész egyszerűen virágokat.

A politikus egy absztrakt festő
hogy mit fest, azt ő maga sem tudja,
de amikor kimosta az ecsetet,
hogy mit akart, akkor azt elmondja.

Egy képzelt szavakkal leírt festmény
az olyan, mint ködben a délibáb,
az író látja s talán érzi is,
de neked, egy sötétben álló láp.

Hiába akarod te követni
lábad alól kicsúszik a talaj,
úgy mint egy félresikerült viccnél
ott a végén, hiányzik a kacaj.

Úgy vagyok én is, mint Babits írta:
„Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj!”

„Mint forró csontok a máglyán” egykor
ő is ezzel kezdte egyik versét:
„Nem az énekes szüli meg a dalt
hanem a dal szüli énekesét!”

Erre én is itt csak azt mondanám
s ennek úgy is venném az értelmét:
„Nem a költő szüli meg a verset
hanem a vers szüli a költőjét!”

Képeken amelyeket én festek
már oly régen megszáradt a festék,
ismeri mindenki a képeket
csak elfakultak, mint régi emlék.

Johann Nestroy irta: „Az valóban
boldogtalan, ki szívének üres
falait, még az emlékek színes
képeivel, sem tudja feldíszíteni.”

Ezek után mindazok boldogok,
kik a verseim olvasásakor
fel tudták a jelent díszíteni,
mint én akkor, a vers írásakor.

Mucsi Antal Tóni  2018 Március 28