Peter idegesen dobolt ujjaival az íróasztalán. Üveges szemekkel bámulta a monitort. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett vele.

Szinte csak foltokban emlékezett arra a hivatali bulira, melyet két hónappal ezelőtt tartottak. Rémlett, hogy meglehetősen sűrűn emelgette a poharat a szájához, ebből kifolyólag azon az estén remekül érezte magát. De azt álmaiban sem gondolta, hogy ennyire. A számítógép monitorán virító kép a legnagyobb döbbenetére meglehetősen cifra állapotban mutatta őt. Nem pusztán arról volt szó, hogy becsiccsentett. Ez azért több volt annál. Egyáltalán nem derengett neki, hogy ő a nagyfőnök titkárnőjét ilyen mélységekig a bizalmába fogadta volna…                                                                                                                           

Villámgyorsan bezárta a levelezős oldalát, mielőtt valamelyik kollégája felfedezte volna a több mint pikáns képet. A fotóhoz tartozó üzenet mélyen beleégette magát a retinájába, s agyába egyaránt:

„Jól érezted magad, mi? A feleséged és a főnököd hogyan vélekednének erről? Ha ezt nem akarod megtudni, fizess egymilliót! Még jelentkezem!”

Lezsibbadt még a gondolatára is, hogy mi lehet ebből, ha kitudódik ez a kis lieson. A tüzes, vörös hajú titkárnő mindig is tetszett neki, úgymint bárkinek a kollégák közül az osztályról. Folyton mentek a zrikálások egymás közt, ki mit csinálna szívesen a vörös démonnal. Józan állapotban, a kötelező diskurzusokon kívül különösebb kontaktust nem tartott vele. Pár pohár whiskey és ellenállhatatlan csődör vált volna belőle? Felelőtlen énje egy csipetnyi büszkeséget érzett. A vonzó titkárnő trófeája elérhetetlen messzeségekben tűnt fel előtte, s lám mégis megszerezte! A dolog szépséghibája csak az volt, hogy az aktusból egyetlen képkocka sem rémlett fel neki. A fotó viszont kétségkívül őket ábrázolta, a nagyfőnök íróasztalán bujálkodás közben. Lelkiismeretes énje e gondolatokra megborzadt. Kikristályosodott a tény, miszerint ez a kis botlása nem tudódhat ki. A felesége, akit történetesen imád, soha nem jöhet rá. Nem érdemelte ezt tőle. A főnökét pedig az egész hivatal szerint, a munkakapcsolaton kívül gyengéd szálak is fűzik vonzó titkárnőjéhez. Valószínűleg a hír hallatán nem lenne elnéző vele, s menten az irodán kívül találná magát. Ez semmiképpen sem lenne értékelhető húzás, hiszen az előléptetésének híre már régóta a levegőben volt. Már csak egy kérdés maradt hátra; honnan akasszon le ennyi pénzt?

Mobiltelefonja csörgése riasztotta fel gondolatmenetéből. A vonal túlsó végén kísérteties lihegést lehetett hallani. Már éppen ki akarta nyomni a készüléket, mikor egy elváltoztatott férfihang szólalt meg:

• -Na, hogy tetszett a sztárfotód? Remélem már gyűjtöd a lóvét!
• -Ki maga? Mit akar tőlem?
• -Az, hogy én ki vagyok a lényegen nem változtat. Holnap reggel nyolckor a hivatal előtti parkban várlak. A pénz nálad legyen, különben szétosztom a fotót minden érdekeltnek. Majd dedikálhatod szép sorjában őket! Egyet az asszonykának, egyet a főnöknek. Muhahhahaha……
• -Halló! Holnapra nem fog menni! Halló! Ne tegye le! A francba!

Letaglózva bámult maga elé, teljes tanácstalanság lett úrrá rajta. Gondolatba számba vette a lehetőségeit. A folyószámlájukon, a követelt összeg negyede lehetett. Ha teljesen lenullázza, mi a fenéből állják a havi költségeiket? Az asszonynak meg mivel magyarázza a pénz eltűnését az első folyószámla-kivonat megérkezésekor? Arról nem is beszélve, hogy a többi pénzt honnan teremti elő. Az apja talán rendelkezik ennyi lével. Miután három hónapja lényegében egy szót sem váltottak egymással, meglehetősen furcsán festene egy ilyen kéréssel elé állnia. Nincs menekvés… Vagy mégis? Lázasan kattogó agyában a megoldás piciny fénye kezdett pislákolni. El kell hallgattatnia a zsarolóját!

Eszébe jutott az éjjeliszekrényében őrzött önvédelmi marokfegyvere, melyet felesége bíztatására vásárolt, mikor a környékükön megszaporodtak a betörések. A gyilkolás puszta gondolatára is kiverte a hideg veríték. Valaki erőteljesen megrázta a vállát.

• -Peter! Peter! Jól vagy? Ébresztő!

A férfi óvatosan kinyitotta szemét. Feje az otthoni konyhaasztalon pihent, félig a laptopjára fordulva. Felesége állt mellette mosolyogva, kezében egy csésze kávé gőzölgött.

• -Peter! Látom, jó sokáig dolgoztál az este. A laptopodat választottad hálótársadul helyettem, te rosszfiú?- évődött a férfival kedvesen, azzal átnyújtotta neki a kávét.
• -Köszi! Ne haragudj! Úgy látszik elnyomott az álom, munka közben. Annyi hülyeséget álmodtam össze-vissza. Egészen megfájdult a fejem.
• -Nem csodálom, a fél billentyűsor ott díszeleg a homlokodon! Ilyen összetörten nem mehetsz dolgozni. Engedek vizet a kádba, hogy felfrissülj egy kicsit.
• -Köszönöm, egy angyal vagy. Úgyis démonokkal álmodtam…

Hosszan, megkönnyebbült mosollyal az arcán nézett a fürdőszoba felé távozó felesége után. Nagyot nyújtózkodott, majd jóleső érzéssel szürcsölni kezdte a forró kávéját. A laptop monitorán villogni kezdett egy kis boríték. Automatikusan megnyílt a levél, mely egy rövid üzenetet tartalmazott:

„Nyolckor a parkban! A pénz nálad legyen!”