Sír a bohóc

szeplő képe

Kati álmosan kibotorkált a fürdőszobába, és hideg vízzel megmosta az arcát, hogy felébredjen. Már bánta, hogy vasárnap reggelre is elvállalta a bohóc szerepét, elvégre ez volt az egyetlen szabad napja. A munkája mellett - tanítónőként dolgozott a közeli általános iskolában - immár harmadik éve vett részt a 'Gyógyító nevetés' jótékonysági alapítvány munkájában. Két társával, Józsival és Zsoltival hétvégenként sorra járták a gyermekkórházakat, és bohócruhába bújva igyekeztek felvidítani a kis betegeket, akik súlyos, olykor életveszélyes állapotuk miatt már hetek óta nem mehettek haza a családjaikhoz.
Amikor megcsörrent a telefon, Katit baljós előérzet kerítette hatalmába. Szinte félve vette fel a kagylót, és úgy elgyengült a rossz hír hallatán, hogy le kellett ülnie. Meghalt az édesanyja... Az idős asszony hosszú ideje egy vidéki otthonban lakott, mivel betegsége miatt már nem tudta ellátni önmagát. Kati hetente legalább egyszer meglátogatta, még akkor is, ha az anyja nem ismerte fel őt, az egyetlen gyermekét.
Első gondolata az volt, hogy felhívja a fiúkat, és lemondja a délelőtti programot, ám azután maga elé képzelte a beteg gyerekek csalódott arcocskáját, és mély sóhajjal folytatta a készülődést. Mint minden vasárnap, Zsolti jött érte kivénhedt Fordjával. Rögtön látta a lányon, hogy történt valami.
- Meghalt az édesanyám - felelte Kati a barátja kimondatlan kérdésére, és szomorúan lehajtotta a fejét.
- Ha gondolod, telefonálok a kórházba, és... - vetette fel nyomban a fiatalember, de Kati hevesen a szavába vágott.
- Nem, nem kell lemondani! El akarok menni! És ne szólj róla Józsinak! - tette hozzá esdeklő tekintettel.
Józsival korábban egy pár voltak, és bár hetekkel azelőtt szakítottak, barátok maradtak, már csak a közös munka miatt is. A fiú nagyon kedvelte Sára mamát, ahogy ő hívta Kati anyukáját, és Kati nem akart fájdalmat okozni neki.
Zsolt bólintott, és beindította az autót. Útközben egyikük sem szólalt meg. A kórház kapujában már várta őket a magas, barna hajú fiatalember.
- Iparkodjatok! Mindjárt végeznek a reggelijükkel! - nógatta őket.
A második emeleti nővérszobában öltöztek át. Kati remegő kézzel vitte fel a fehér és rikító piros festéket az arcára, s ahogy a kivágott pingponglabdával az orrán, vidám színekben pompázó bohócruhájában elindult - szinte vánszorgott - az ajtó felé, ólomsúlyúnak érezte az ormótlan bohóccipőt. Józsi kérdőn Zsoltira nézett, de a férfi csak némán megcsóválta a fejét, jelezve, hogy ne faggassa.
A régi, jól begyakorolt műsorszámukat adták elő, és Kati egészen délig hősiesen tartotta magát. A kis betegek önfeledt kacagása feledtette vele a saját bánatát. Amikor azonban az utolsó kórteremben is szétosztották apró ajándékaikat, nem bírta tovább. Miközben letörölt egy kibuggyanó könnycseppet, elmaszatolódott a szeme körüli festék. Janika, az ötéves leukémiás kisfiú ámulva nézett rá hatalmas, barna szemecskéjével, majd riadtan az anyukájára lesett.
- Anyu, te is látod? Sír a bohóc!
Zsolti gyengéden karonfogta Katit, és mint egy védtelen gyermeket, kivezette a kórteremből. Józsi csak ekkor tudta meg, hogy Sára mama aznap éjjel meghalt. Útban a nővérszoba felé csodálattal figyelte Katit, aki még mindig próbált erősnek látszani. Tétován kinyújtotta felé a karját, hogy oltalmazón megölelje, Kati pedig meghitten hozzábújt, és végre szabad folyást engedett a könnyeinek.


Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Gyönyörűen írtad le történetedet, gratulálok kedves szeplő!

Szeretettel:Klára

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Örülök, hogy tetszett, kedves Klára:) Üdv: Szeplő


Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Kedves Szeplő, nagyon megható történetet raktál elém, Köszönöm!

Aylon

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Kedves Aylon, én köszönöm figyelmedet:) Üdv: Szepő


erda
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Lám, a Bohóc is csak Ember!  Megható, és sok tanúlságot hordoz a történet, kedves Szeplő. Minden elismerésem! Mosoly

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Gyerekkoromban gyakran jártunk a Fővárosi Nagycirkuszba, és a bohóc nevetősre festett arca láttán néha elgondolkoztam azon, vajon ő nem szokott-e szomorú lenni? Talán a régi emlék íratta velem ezt a kis történetet... Köszönöm, hogy olvastál, kedves Évi:)

Üdv: Szeplő


Eroica képe
Eroica
Offline
Csatlakozott: 2008/08/14

A bohóc... Chaplin-t juttatad eszembe. Köszönöm.

Eroica

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Nagyon szívesen, máskor is:)) Most, hogy mondod, nekem is beugrik, hogy Chaplin sokszor megríkatta az embert - komikus megjelenése és szerepei ellenére...

Üdv: Szeplő


Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ady Endre: A megcsufolt ember / Der gespottete Mensch toni 2024/04/27 - 08:52 2024/04/27 - 08:52
Irodalom Szabados Ede A gazdátlan szolga / Der herrenlose Diener toni 2024/04/26 - 07:47 2024/04/26 - 07:47
Irodalom Dénes József Családi élet / Familienleben toni 2024/04/25 - 08:16 2024/04/25 - 08:16
Irodalom Czóbel Munka: Sietős út / Eilige Weg toni 2024/04/24 - 08:48 2024/04/24 - 08:48
Irodalom Rákos István Az én múzsám / Meine Muse toni 2024/04/23 - 07:51 2024/04/23 - 07:51
Irodalom Tarcsafalvi Albert: A magyar földmiveshez / An den ungarischen Bauern toni 2024/04/22 - 08:06 2024/04/22 - 08:06
Irodalom Rigó Tibor Mert végül is / Weil schließlich toni 2024/04/21 - 07:59 2024/04/21 - 07:59
Irodalom Szávay Gyula Kisértő álmok / Phantoms Träume toni 2024/04/20 - 08:38 2024/04/20 - 08:38
Irodalom Dobó László Szüleim levele / Ein Brief meiner Eltern toni 2024/04/19 - 08:02 2024/04/19 - 08:02
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Abody Rita: Biciklis és egyéb angyalok ambrusa 2018/12/31 - 11:18 2018/12/31 - 11:18
Audió Nádas Péter: Hazug, csaló ambrusa 2018/12/30 - 23:42 2018/12/30 - 23:42
Audió Tóth Kriszta: Magyar szusi ambrusa 2018/12/30 - 23:38 2018/12/30 - 23:38
Audió Müller Péter: Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről (részletek) ambrusa 2018/12/30 - 23:29 2018/12/30 - 23:29
Audió Grecsó Krisztián: Össze kéne szedni ambrusa 2018/12/30 - 19:05 2018/12/30 - 19:05

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39
Fórumtéma Meghívó kötetbemutatóra Emeraude 3 2015/12/14 - 12:27 2015/12/14 - 19:23
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2015 prayer 9 2015/07/04 - 19:22 2015/11/22 - 16:10
Fórumtéma Juhász Magda költő prayer 1 2015/10/30 - 12:19 2015/10/30 - 22:54
Fórumtéma Muzsikál az erdő...György Viktória Klára Taygeta 1 2015/09/27 - 23:06 2015/10/25 - 12:43
Fórumtéma Fiatal Költők Találkozója Emeraude 5 2015/09/29 - 16:38 2015/10/04 - 14:30
Fórumtéma Kérdőív a magánkönyvkiadásról Emeraude 2015/09/21 - 13:57 2015/09/21 - 13:57
Fórumtéma Amatőr versírók versenye prayer 44 2015/05/25 - 10:34 2015/06/08 - 11:13
Fórumtéma Meseíró pályázat Emeraude 2 2015/05/02 - 12:55 2015/05/26 - 21:05
Fórumtéma Az Élet Rózsái c. kötet versei, meghívó bemutató estre Farkas Diána 2015/03/07 - 19:53 2015/03/07 - 19:53

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Gátfalvi Dani Mária kiállítás megnyitója capek 2019/01/03 - 18:40 2019/01/16 - 21:37
Rendezvény Dallamok útján... capek 2018/11/24 - 18:00 2018/11/13 - 13:44
Rendezvény Mediterrán ősz CINKEFészEKFeszt capek 2018/10/18 - 15:00 2018/10/18 - 06:20
Rendezvény CINKE irodalmi-közéleti délután capek 2018/10/11 - 15:30 2018/10/11 - 15:53
Rendezvény Kertvárosi rpogram capek 2018/10/07 - 09:00 2018/10/03 - 14:27