Folyamatosan izzik lángja.
Füstjében meghalt parazsak
Kürtőjét az égre kitárja,
kéménye ringatja azokat.

Tűztere mélyén élő zsarátnok,
A legöregebb izzó hasáb,
halkan zümmög, néha percen,
hallgatja a fiataloknak

zuhogó lángszavú diadalát.
Amikor a szemébe nézek,
Piruló mosollyal rám nevet,
elég, ha lelked fázik, de én

a reszketéstől megvédelek.
Melegével lágyan átölel.
Lángnyelvek árnya táncol rajtam.
- Érzed,.. a tenyeredbe bújtam.

Lassan felenged a lelkem is.
Jéggé fagyott könnyem is olvad.
Tengerszemmé gyűlt cseppjei, a
bánatomtól fekete fény kap.

Mikor csorogni kezd arcomon,
- Na, végre,.. reccsen az öreg hasáb.
Álmodj boldogságot, és csodát.
Aludj,.. reggelig vigyázom rád.

Folyamatosan izzik lángja.
Füstjében meghalt parazsak
Kürtőjét az égre kitárja,
kéménye ringatja azokat.